Médiabefutó 2006
jelentkezés

VISSZASZÁMLÁLÁS INDUL

Tegnap estétől lehet jelentkezni a harmadik éve a legnagyobb téli bulinak számító Médiabefutóra. A recept a régi, jól bevált, de vannak újdonságok is!

A Transindex és az RMDSZ a Communitas Alapítvány támogatásával harmadjára szervezi meg a legnagyobb romániai magyar tehetségkutatót, amely idéntől – jelentette be Csermák Zoltán, a Magyar Televízió PR-igazgatója a ma délelőtti kolozsvári sajtótájékoztatón – az MTV Ki mit tud? -jának hivatalos romániai szakasza.


Mediabefuto.ro (www.mediabefuto.ro)

Annak ellenére, hogy csak hétfőre harangoztuk be, még az éjszaka elindítottuk a Médiabefutó portálját is. Nézzetek körül, ez itt az. Pár órára rá, hogy meglett már meg is történtek az első jelentkezések, Marosvásárhelyről és Sepsiszentgyörgyről iratkozott be egy-egy zenekar.

Amúgy a versenykoncepción alig változtattunk, de azért fussátok át a szabályzatokat. Újdonság, hogy az idén első ízben Csíkszeredában lesz a döntő (december 18-án) – a középdöntők pedig Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen. A helyi selejtezők helyszínei: Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Brassó, Temesvár, Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Marosvásárhely. Részletek valamint jelentkezés és játékszabályok itt, vagyis a www.mediabefuto.ro–n.


Újdonság tehát,

hogy idén először Brassóban is lesz helyi szakasz. A kézdivásárhelyi elmarad, de ne búsuljatok kézdivásárhelyiek, ha sokan jelentkeztek az idén, jövőre megint megyünk hozzátok is. Lesz netes közönségszavazás is, és mint ahogy a tavaly, az idén is fenntartjuk magunknak a jogot, hogy csak a lojálisan leadott szavazatokat vegyük figyelembe. Ez nem a szavazógép-hackerek tehetségkutató versenye, nekik majd talán csinálunk egyet máskor. A portálon mozgóképek, beszámolók, fotóriportok is elérhetőek lesznek, akárcsak a korábbi években.

Igéretünkhöz híven a színpadi tehetségkutatóval párhuzamosan működő sport tehetségkutatóról az idén részletsebben is beszámolunk. Az Evoline jóvoltából, az idén lesz egy szoftver-versenyünk is, ilyen se volt még, részletek jövő héttől a site-on.

Az idén a Magyar Televízió, a Krónika és a Kolozsvári Rádió kiemelt médiapartnerink lesznek, de folyatjuk az együttműködést más média orgánumokkal is, a médiapartneri szerződések a jövő hét folyamán véglegesítődnek. Arra kérjük az újságíró-kollegákat jelezzék együttműködési szándékukat.


Azoknak, akik éppen most jöttek a holdról,

és nem tudják mi a Médiabefutó, vagy éppen csak nosztalgiázni szeretnének, számukra meghagytuk a tavalyi site-ot, és-és-és letöltheti a Sapientia média szakos diákjai által készített 17 perces werkfilmet – a Progress Alapítvány szerveréről.

>> Médiabefuto 2005 – a site
>> Médiabefutó 2005 – werkfilm (mpg, 17 perc, 220 mega)


A jelentős hivatalos díjak mellett

(az idén is lesz szakmai felkészítő különdíj is) máris jelentős számú díjfelajánlás érkezett. A Wizzair 5 repülőjegyet, az Országos Ifjúsági hatóság 30 tengerparti nyaralást, a Küküllő szálló két kényesztető hétvégét, a Krónika ígérete szerint egy pofaleszakadós különdíjat ajánlott fel – és azt ígérjük, a díjak száma nem áll meg itt. Külön köszönjük a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a csíkszeredai Tulipán Nagyáruház logisztikai segítségét.

A műsorvezetők idén is Hajni és Tsz, úgyhogy érdemes begyűrődni az első sorokba. Amúgy a középdöntőkön VJ projekciók is lesznek, a döntőn fellép a tavalyi nyertes Henter Ambrus, a Pofon 74 és a legjobb eredeti számot előadó Ordibáló Szamócák, akik a jövő héten vonulnak stúdióba. Miért? Mert a Médiabefutó mától már zenekiadó is. A Transindex, a Communitas támogatásával adja ki az Ordibáló Szamócák, Henter Ambrus és a Pofon 74 CD-it, és vélhetően az idén jól szereplő zenekarok közül is lesz olyan, amely egy CD-kiadást kap tőlünk ajándékba. Ha van benned vitamin, jelentkezz most!

Best of TSZ @ Médiabefutó 2006

mJ abszTrackT: elvont, de emészthető zene

Akik feltették a pont

Kolozsváron lép fel a Katapult, a Grimus és a Jokerman

Kóstoló az Ordibáló Szamócáktól

Marosvásárhelyen lép fel a Tini Dance Center

Tölts le három dalt a Médiabefutó nagydíjasától!

Jokerman-download: indie pop és modern folk egyedi hangvételben

Médiabefutó pénteken 16 órától az RTV1-en

Virtuális show - megnézhető a döntő összes produkciója

Régebbi cikkeink >>

versenyzők

díjak

tánc

ének

próza

sport

sport

Helyi szakaszok

Csíkszereda
helyszín: Csíki Játékszín
selejtező: 2006.11.4., 11:00
gála: 2006.11.4., 17:00
Székelyudvarhely
helyszín: Digitál 3
selejtező: 2006.11.5., 11:00
gála: 2006.11.5., 17:00
Gyergyószentmiklós
helyszín: Művelődési ház
selejtező: 2006.11.6., 15:00
gála: 2006.11.7., 17:00
Sepsiszentgyörgy
helyszín: Színház kamaraterem
selejtező: 2006.11.8., 15:00
gála: 2006.11.9., 17:00
Brassó
helyszín: Áprily díszterem
selejtező: 2006.11.10., 15:00
gála: 2006.11.10., 18:00 elmarad
Temesvár
helyszín: Színház
selejtező: 2006.11.18., 11:00
gála: 2006.11.18., 17:00
Nagyvárad
helyszín: Bábszínház
selejtező: 2006.11.20., 15:00
gála: 2006.11.21., 17:00
Kolozsvár
helyszín: Báthory díszterem
selejtező: 2006.11.22., 15:00
gála: 2006.11.23., 17:00
Szatmárnémeti
helyszín: Filharmónia
selejtező: 2006.11.25., 10:00
gála: 2006.11.25., 16:00
Marosvásárhely
helyszín: Színművészeti egyetem, stúdióterem
selejtező: 2006.11.26., 11:00
gála: 2006.11.26., 17:00

Regionális szakasz

Székelyudvarhely
helyszín: Digitál 3
főpróba: 2006.12.3., 11:00
gála: 2006.12.3., 18:00
Marosvásárhely
helyszín: Kultúrpalota
főpróba: 2006.12.10., 11:00
gála: 2006.12.10., 18:00

Országos döntő

Csíkszereda
helyszín: Csíki Játékszín
főpróba: 2006.12.18., 10:00
gála: 2006.12.18., 17:00

szervezők, támogatók

communitas
transindex
rmdsz

fellépők

a b c d e f g
h i j k l m n o
p r s t u v z

speckók Wizzair ANT Evoline
kontakt
médiapartnerek Bihari Napló City rádió Csíki Hírlap Digitál 3 Extra rádió Fény tv Gaga rádió Hamlet Info Kolozsvári rádió Krónika Magyar Televízió Marosvásárhelyi rádió Mix rádió Csíkszereda Mix rádió Gyergyó Objektív Televízió Paprika rádió Prima rádió Sláger rádió Starádió Udvarhely Szatmári Friss Újság Temesvári rádió Udvarhelyi Híradó Új Kelet
támogatók Tulipán EMTE Progress Küküll? hotel Csíkszereda kulturkozpont Félsziget Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor

szervezők, támogatók

communitas
transindex
rmdsz

fellépők

a b c d e f g
h i j k l m n o
p r s t u v z

speckók Wizzair ANT Evoline
kontakt
médiapartnerek Bihari Napló City rádió Csíki Hírlap Digitál 3 Extra rádió Fény tv Gaga rádió Hamlet Info Kolozsvári rádió Krónika Magyar Televízió Marosvásárhelyi rádió Mix rádió Csíkszereda Mix rádió Gyergyó Objektív Televízió Paprika rádió Prima rádió Sláger rádió Starádió Udvarhely Szatmári Friss Újság Temesvári rádió Udvarhelyi Híradó Új Kelet
támogatók Tulipán EMTE Progress Küküll? hotel Csíkszereda kulturkozpont Félsziget Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor TIFF