Médiabefutó 2012 DJ Remix Tánc Színpadi jelenet, vers/próza Ének/zene

A versenyről


2012. március 29. csütörtök



vazlat

A legnagyobb romániai magyar tehetségkutató nyolc városban zajlik. 14 éven felüliek jelentkezhetnek egyénileg vagy maximum hatfős csapatban, ének-zene, tánc és színpadi jelenet kategóriában.

A Médiabefutó a legnagyobb romániai magyar tehetségkutató verseny. 2012-ben 8 helyszínen, 3 fordulóban (helyi, regionális, országos) zajlik március végétől május közepéig. Szervezői az RMDSZ és a Transindex. A verseny három kategóriában zajlik (ének-zene, tánc, vers-próza-jelenet).

A Médiabefutó első három kiadására 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban került sor, a rendezvény több mint 8000 fiatalt mozgatott meg, jelentős média- és szakmai visszhangja volt. A fellépők közül többen (Katapult, Grimus, Jokerman/Indie Folker, Underskies, Fading Circles, Felméri Péter, Zsók Levente) bekerültek az erdélyi fesztiválok vérkeringésébe, illetve tettek szert nagyobb ismertségre televíziós tehetségkutatókban (Baricz Gergő, Tolvai Renáta, Kovács Dalma, Koszorus Krisztina, Loredana Căvășdan stb.).

Helyszínek:

Helyi szakaszok

Marosvásárhely – március 31.
Nagyvárad – április 3.
Szatmárnémeti – április 4.
Kolozsvár – április 5.
Sepsiszentgyörgy – április 14.
Székelyudvarhely – április 20.
Csíkszereda – április 21.
Gyergyószentmiklós – április 22.

Regionális döntők

Székelyudvarhely– május 4.
Kolozsvár– május 6.

Országos döntő

Marosvásárhely – május 13.

Minden versenyt egy előselejtezővel egybekötött főpróba előz meg, amely során az előzsűri “betekint” a produkcióba, és a rendező színpadra alkalmazza a gálát.

Hogy kategóriánként hány produkciót enged tovább a zsűri a helyi, illetve a regionális szakaszokról, nem rögzített. Előfordulhat, hogy kategóriánként egy produkció sem kerül be a következő fordulóba, de az is, hogy a zsűri nagy számú produkciót enged tovább – ezt minden esetben a mezőny erőssége dönti el.

Minden fordulóból továbbjut egy, a közönség által bejuttatott produkció. A közönségszavazatok a Médiabefutó hivatalos honlapján adhatók le. A szervezők fenntartják a jogot, hogy az esetleges technikai visszaéléssel generált szavazatokat ne vegyék figyelembe.

A versenyre a Médiabefutó hivatalos honlapján lehet regisztrálni, a regisztráció beindulásától (március 19.) a helyi szakasz selejtező-főpróbáját megelőző napon 20 óráig.

Egy előadó egy kategórián belül legfeljebb két különálló versenyprodukcióban vehet részt, ezek közül egy lehet magánszám, és egy csoportos produkció. A csoportos produkcióban megengedett maximális létszám: 6 fő. A produkciók maximális időtartama 6 perc lehet.

A Médiabefutó országos döntőjén kiosztjuk a fődíjat, díjazzuk minden kategória legjobbjait, illetve támogatóink számára lehetőséget biztosítunk különdíjak átadására.


Ha kérdésed van: mediabefuto[kukac]transindex.ro, 0741 069 707


Itt regisztrálhatsz


A 2006-os Médiabefutó honlapja itt érhető el.


További cikkek


Erdélyben is keresi a jó hangokat a The Voice – Magyarország hangja! A The Paranormals a Médiabefutó 2012. közönségdíjasa! Csobot Adél és Szász Andrea az X-Faktorban folytatja Transindex: a Médiabefutó szervezőinek kedvenc pillanatai Nézd meg az országos döntő videóit: kié lesz a közönségdíj? Surányi Botondé a Médiabefutó 2012. Nagydíja Balázs Renáta és Szász Andrea nyerte a regionális döntők közönségszavazásait 13 településről érkezik a Médiabefutó országos döntőjének eddigi 22 résztvevője Hallgasd meg a remixversenyre beérkezett dalokat! Beindult a közönségszavazás a kolozsvári regionális döntő versenyzőire! 11 produkció jutott az országos döntőbe a Médiabefutó kolozsvári regionális szakaszáról Médiabefutó: a lájkolástól a tökéletes produkcióig 11 produkció jutott az országos döntőbe a Médiabefutó gyergyói regionális szakaszáról Beindult a közönségszavazás a gyergyói regionális versenyzőire! 61 produkció versenyez a döntőbe jutásért a Médiabefutó gyergyói és kolozsvári regionális döntőin A The Socks nyerte a gyergyói közönségszavazást Pál István nyerte a Médiabefutó csíkszeredai közönségszavazását Dénes Erzsébet nyerte az udvarhelyi közönségszavazást Hochbauer Éva nyerte a sepsiszentgyörgyi közönségszavazást A KMDSZ Diáknapok része lesz a Médiabefutó kolozsvári regionális döntője! Gyergyószentmiklósra költözik a székelyföldi regionális döntő Beindult a közönségszavazás a gyergyói versenyzőkre! Teltház, sok nevetés és 16 továbbjutó a Médiabefutó csíki és gyergyói szakaszain Nézd meg és lájkold a csíki produkciókat! Beindult a közönségszavazás a székelyudvarhelyi versenyzőkre! A zenekaroknak kedvezett a Médiabefutó székelyudvarhelyi szakasza A StormBridge nyerte a kolozsvári közönségszavazást A Black Morphium nyerte a szatmári közönségszavazást Csíkszeredában 12, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson 14 órától kezdődik az előválogató főpróba Varkucs Róbert nyerte a nagyváradi közönségszavazást Médiabefutó Sepsiszentgyörgyön: drámával és nevetéssel (Transindex beszámoló) Beindult a közönségszavazás a sepsiszentgyörgyi produkciókra! Szász Imola nyerte a marosvásárhelyi közönségszavazást Az eddigi legjobb hangulatú Médiabefutó Sepsiszentgyörgyön Elkezdődtek a Médiabefutó 2012. székelyföldi helyi szakaszai Nézd meg a DJ Remix verseny díjait! 14 órakor kezdődik a sepsiszentgyörgyi előválogatás A Médiabefutó 2012 bemutatja: A Zsűri Beindult a DJ Remix verseny! Médiabefutó 2012: színvonalas produkciók a helyi szakaszokon Kolozsváron is beindult a közönségszavazás! Beindult a közönségszavazás a szatmári produkciókra! Médiabefutó Kolozsváron: a zenekarok vitték a showt A zenekaroké volt a főszerep a Médiabefutó kolozsvári szakaszán Hétfőtől indul a dj remix verseny Az eddigi legerősebb mezőny gyűlt össze Szatmárnémetiben Beindult a közönségszavazás a Médiabefutó nagyváradi szakaszára Kolozsvári versenyzők figyelmébe: 14 órától kezdődik a főpróba Öt produkció jutott tovább a Médiabefutó 2012. nagyváradi szakaszáról Beindult a közönségszavazás a marosvásárhelyi produkciókra! Médiabefutó Marosvásárhelyen: a beatboxolástól az áriázásig Versenyzők figyelmébe: előválogató főpróbák Nagyváradon és Szatmárnémetiben Hétfőn 20 óráig várjuk a jelentkezőket a Médiabefutó nagyváradi szakaszára Médiabefutó Marosvásárhelyen: beatbox, operaária, népdalparódia és két zenekar a továbbjutók között Kérdésed van? Pénteken 20 órakor zárul a jelentkezés a marosvásárhelyi versenybe Szombaton, Marosvásárhelyen indul a Médiabefutó 2012 Versenyzők figyelmébe: előválogatás Marosvásárhelyen március 31-én 12 órától A Médiabefutó hivatalos díjai